2013. augusztus 22., csütörtök

Ajnácskõ váránál..

Fülektől mintegy tizenöt kilométerre terül el a kis Ajnácskő település, mely egy magas,
meredek oldalú, kúp formájú sziklacsúcsot ölel körül. E sziklacsúcs tetején állt egykor
Ajnácskő vára.


A kis faluban megkerülve a hegyet, találtunk rá a várhoz vezető útra. Egy szép székelykapu jelenti a belépést a várhegy területére...


Innen egy rövid, nem túl meredek út vezet fel a sziklákhoz. Szándékosan nem
várat írtam, hisz hogy itt vár állna, az bizony erős túlzás lenne.. A meredek
sziklákon már csak itt-ott lehet felfedezni némi faltöredéket. Sajnos, mint sok más
sorstársa, Ajnácskő is a környéken építkező falusiak martalékaként végezte. 
Köveinek legnagyobb részét elhordták, házaik építéséhez...


Itt állt valahol a kaputorony, amelyen át az alsó várba érkezett a belépő.. Az alsó
várban valószínűleg fa épületek álltak. Különböző gazdasági épületek, istálók
kaptak itt helyet...


A falak legtöbbje az alapok szintjéig el lett hordva, csak egy alapos feltárás
tudná kideríteni pontos helyüket. Bizony figyelmesen körül kell néznünk, hogy 
emberi kezek munkájának nyomaira bukkanjunk...


A felső várba vezető sziklába vájt lépcső végre egy kézzel fogható bizonyíték
a valamikori vár létezésére..


Ez a lépcső egy keskeny sziklapárkányra vezet. Egyes elképzelések szerint,
itt még egy kis palota épület is állt...


Ha épület nyomait nem is, de találtam egy kis sziklába vájt helyiséget..


Talán valamilyen raktár lehetett ez, amiben élelmet, vagy lőszert tároltak...


Minden esetre odafigyeltek a komfortra, hisz még ablakot is faragtak a sziklában..


Tovább kapaszkodtam felfelé, hogy újabb maradványokra leljek.
Bevallom most erősen elgondolkodtam, hogy képesek a zergék kéz nélkül 
mozogni a meredek sziklákon. De fáradozásom nem teljesen hiábavaló volt.
A sziklába vésett kis párkány talán fontos szerepet kapott egykor... bár nem 
sikerült kitalálnom, mi lehetett az. Talán csak a fantáziám játéka, de feljebb egy 
gerenda számára kivésett üreget véltem felismerni..


Ebből a magasságból már gyönyörű kilátás nyílt a kis településre...


 Már majdnem a csúcsig kapaszkodtam, mikor végre találtam egy kis megmaradt
falszakaszt, benne boltíves ablakkal. Őszintén szólva nem is értem, hogyan 
sikerült túlélnie az elmúlt évszázadokban zajló alapos bontási munkákat. Félő,
hogy az idő vasfoga fogja hamarosan elpusztítani, ha továbbra sem tesz érte
senki, semmit..


Valamikor ilyen szép kilátás nyílt ebből az ablakból, a vár alatt elterülő tájra..


Amit már én sem tudtam megközelíteni... A szikla tetején egy épület falainak
maradványai küszködnek az idővel. Elképzelésem sincs, hogyan jutottak
fel oda, talán fából készült lépcsőn. Minden esetre, a gyakorlatilag 
függőleges sziklafalon, számomra esélytelen volt. Pedig a panorámáért szívesen
felmásztam volna. Valószínűleg ez lehetett a vár magjának számító kör, vagy
ovális formájú lakótorony..


Mivel felfelé már nem volt út tovább, kénytelenek voltunk elindulni lefelé a
várból. Ha valakinek kedve támadna ide látogatni, nem árt tudnia, ez a vár
nem kisgyerekeknek való hely. Ha vannak is itt - ott korlátok, nem kapaszkodnék 
beléjük nyugodt szívvel..


Még egy búcsú pillantás a sziklákra, amik valamikor egy vár szerves részei
lehettek.. Ha nincs is sok látnivaló, azért én minden várakat szerető embernek
ajánlok egy kirándulást ide! De még jobban örülnék, ha a szakemberek is
rátalálnának Ajnácskőre, egy kis feltárás, és állagmegóvás céljával...


Íme, így fest a várhegy a magasból...


Végül a vár alaprajza... a vastag vonalak, a még látható falmaradványokat
jelölik..
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
Ajnácskő megközelítése, és a közelében levő várak:



Ajnácskő története...
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
A vár neve talán az 1240-ben itt birtokos beckói várjobbágy, Ojnás nevével áll összefüggésben. A korabeli okiratokból ismert, hogy ezen a vidéken nagyobb területet birtokoltak a beckói várjobbágyok. Az első, napjainkig fennmaradt forrás szerint 1247-ben Árpád-házi IV. Béla király a Zólyomi Detre fia Mikó előkelőnek adományozta oda az itteni „Tika” földjét, hogy arra alkalmas hegyen várat építessen. Ő emeltethette Ajnácskő korai vármagját, ami a kicsiny, szinte megközelíthetetlen sziklacsúcson létesült. Később a Hontpázmány nembeli Velk fia Sándor szerezte meg, aki a XIV. század elején meghódolva a hatalmas Csák Máté oligarcha előtt, megnyitotta a vár kapuját. Uralmuknak 1320 őszén vetett véget Anjou Károly király serege, ami megostromolta és elfoglalta Sirok és Fülek várait. Ekkoriban szállhatták meg a győztesek Ajnácskő várát is, amit elkoboztak Velk fia Sándortól hűtlenség címén. A győztes uralkodó a váruradalmat kedvelt hívének, Szécsényi Tamás királynéi tárnokmesternek és több vármegye ispánjának adományozta oda. A főnemes a további birtokadományokkal rövidesen az ország legelőkelőbb és leggazdagabb bárói közé emelkedett. 1354-ben bekövetkezett halála után fia, Kónya Miklós, majd 1411-től családi osztály révén az ő fia, Salgói Simon birtoka lett. Mivel már a következő esztendőben elhalálozott, az ajnácskői birtokát fia, Salgói Miklós örökölte meg. Luxemburgi Zsigmond király budai udvarában vendégeskedett VIII. János bizánci társcsászár és VII. Erik, dán király 1424. júniusában. Vendégei számára a magyar uralkodó különös látványossággal szolgált. Az egyik báróját, Salgói Miklóst, engedetlensége és erkölcstelen életmódja miatt - mivel együtt élt Garai János feleségével, Hedvig mazóviai hercegnővel -, megfosztotta minden birtokától, úgymint a nógrádi Salgótól, Ajnácskőtől, valamint a Hont vármegyei Salgóvártól és a Mátra hegységben lévő Benevártól. Ez utóbbi két erősséget a király parancsára földig lerombolták. Az uralkodó a garázda bárót száműzetésre ítélte, Salgói Miklós Velencébe menekült el, ahol 1438-ban halt meg. Az elkobzott várbirtokot a király rövidesen feleségének Cillei Borbálának adományozta oda. Egy 1434-es oklevélből ismeretes az erődítmény német neve is: „Pirsenstein”. Zsigmond a halála előtti napokban elfogatta az intrikáló feleségét, mert az ellenezte, hogy Habsburg Albert osztrák herceg legyen a magyar uralkodó. Az úrnő minden birtokát elkobozták, így Ajnácskőt is. A trónralépett Habsburg Albert hatezer aranyért zálogba adta a Pálóczi famíliának. 1444-ben kitört a belháború az Ulászló-párti Pálóczi Simon és az Erzsébet-párti Perényi János között. Pálóczy és Rozgonyi Simon egri püspök haddal támadtak János úrra, aki fogságukba esett. Kiszabadulása érdekében váltságdíjul nekik adta Csorbakő uradalmát. Amint azonban szabad lett, bosszúból elfoglalta a Pálóczyak dédesi és ajnácskői várait, mire ellenségei a füzéri erősséget ragadták el. A végén a főnemesi család háborúja megegyezéssel zárult le, mindkettő visszaszolgáltatta a bitorolt erősségeket. Miután Hunyadi János kormányzó 1451-ben Losonc mellett csatát vesztett Jan Giskra cseh huszitával szemben, a harcedzett cseh zsoldosok elfoglalták Fülek és Ajnácskő várát. Uralmuknak ezen a vidéken Rozgonyi Sebestyén király lovászmester vetett végett, aki 1458 áprilisában a rimaszécsi ütközetben szétverte Valgata huszitáit, majd sorra visszavívta a gömöri várakat. Ajnácskő váruradalmát és a hozzá tartozó jobbágyfalvak sorát ismét a Pálóczy család kezébe jutott. Utolsó tagjuk, Pálóczy Antal a törökkel vívott vesztes mohácsi csatában esett el 1526-ban. Az elárvult birtokra rövidesen az anarchikus belháborúba fulladt ország egyik hírhedt rablólovagja, Bebek Ferenc kaparintotta meg, aki Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János királyok között mindig annak a pártjára állt, aki többet ígért neki. A két uralkodó viszálya közben a törökök egyre nagyobb területeket foglaltak el. 1546-ban egy portyázó csapatuk váratlan rajtaütéssel megszállta az ajnácskői várat, amit egy esztendeig tartottak a hatalmukban. A királyi őrség által vigyázott végvárra 1554-ben nagy csapást jelentett, hogy a környék legfontosabb pontját, a füleki várat bevették a török csapatok. 1566 áprilisában Arszlán budai pasa, elterelő hadműveletként, mivel a dunántúli Palota várát akarta lerohanni, csapatai egy részét utasította, hogy támadják meg Ajnácskő várát. Így akarta a Habsburg hadvezetés figyelmét elterelni az igazi szándékáról, nehogy ellen vonják össze a királyi haderőt. A felvonuló törökök megtámadták, és sikeresen lerohanták a katonai szempontból akkoriban már jelentéktelennek számító Ajnácskő várát. Az 1568-as drinápolyi béke értelmében az ozmánok megtarthatták többek között Ajnácskő és Putnok várait is. A királyi seregek ellentámadása 1593. őszén Teuffenbach Kristóf és Pálffy Miklós királyi hadvezérek visszavette Füleket, mire a törökök kardcsapás nélkül kiürítették a nógrádi és gömöri váraikat. Egykorú források szerint a Lórántffy nemesi família kezelésébe került az ajnácskői váruradalom. 1605-ben Fülek várának őrsége kaput nyitott Bocskai István hadvezére, Rhédey Ferenc előtt. Példáját követte Ajnácskő katonasága is. Fennmaradt az, az okmány, amiben a Lórántffy és Vécsey nemesi famíliák megosztoztak az örökölt ajnácskői váron. A felsővár és az alsóvár egy része a templom háromnegyedével Lórántffy Zsigmondé lett, míg az alsóvár többi részét a templom negyedével és a középső várat Vécsey György nemes úr kapta. Később sűrűn változtak a földesurai, így a Kubinyi majd a Széchy família mondhatta a magáénak. Habsburg II. Ferdinánd német-római császár és magyar király 1628-ban Bosnyák Tamás füleki királyi várkapitánynak adományozta oda. Katonai szempontból már nem számított fontosabb végvárnak, a meredek csúcson lévő erődítményt nem is tudták volna átalakítani a korszerű, ágyúkkal vívott hadviselés szabályainak megfelelően. Így nem csoda, hogy 1645-ben rajtaütéssel ismét bevette egy török csapat, akik négy esztendeig dúlták-fosztogatták falai mögül a környékbeli településeket. Amikor aztán 1649-ben Fekete György kapitány vezetésével erős keresztény sereg közelítette meg, Hasszán bég nem védelmezte meg, hanem felrobbantva védőműveit és a jobbágyfalut felgyújtva, elmenekült előlük. A beérkező végvári magyarok annyira helyreállítatták, hogy ismét helyőrséget fogadhasson be. Még ebben az évben adományul kapta Vécsey Sándor nemes úr. Ajnácskőnek tartozott a szolgáltatásokkal ez időszakban 15 jobbágyfalu, úgymint Ajnácskő, Feled, Gesztete, Kerekgede, Csoma, Majom, Jelene, Cserencsény, Alsó és Felsőpokorágy, Rimabrézó, Likér, Rimoca, Szelce és Rimabánya. Gömör vármegye 1652-ben bizottságot küldött ki az iványi Fekete György füleki alkapitány által megerősített ajnácskői vár felülvizsgálatára. A Thököly Imre vezette kuruc hadjáratok idején nem játszott szerepet, helyzetéről nem maradt fenn adat. 1681-ből ismeretes, hogy Almágy jobbágyfalu lakói levélben kérték földesurukat, a Bay nemesi családot, váltsa ki őket a zálogból, ugyanis a zálogbirtokos Vay Ádám alatt igen sokat szenvedtek, aki állandóan hajszolta őket. Többek között a magasan fekvő Ajnácskő várába a hátukon kellett a gabonát felhordani, és ebbe sokan belerokkantak. Vécsey Sándor ajnácskői kapitány embereivel részt vett a török birtokolta egri vár 1687-es blokádjában. Korabeli forrás szerint az 1703-ban kitört tűzvészben leégtek a kicsiny vár még lakható épületei. Miután megjelentek a környéken Ocskay László portyázó kuruc lovasai, a helyőrsége egy emberként csatlakozott hozzájuk. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban semmiféle katonai jelentőséget nem játszott. 1709-ben gróf Bercsényi Miklós fővezér rövid ideig megszállt benne, de a rohamosan közeledő Habsburg zsoldos csapatok elől rövidesen kénytelen K-re felé visszahúzódni. A harcokat lezáró szatmári békekötés után, 1711-ben ismeretlen indokok alapján ezt az erődítményt nem rombolták le, mint oly sok magyarországi társát. Erre bizonyíték, hogy még 1744. május 18.-án abból az alkalomból, hogy Vay Judit (Czegei Vas Dániel nemes úr özvegye) Teleki Ádámnak eladta az ajnácskői vár egynegyed részét, a hivatalból kirendelt Nagy Ferenc szolgabíró és Mihályi Jeromos esküdt elkészítette az akkoriban még viszonylag épségben álló középkori vár leltárát. Innen ismerjük, hogy a tiszttartója Balajthy Pál, míg a porkolábja Nagy János volt. Ekkor történt Ajnácskő utolsó említése, közelebbről ismeretlen időpontban elhagyták lakói, a gondozás nélkül maradt várfalakat és épületeket az időjárás vasfoga tépázta meg. A maradványainak eltűnését csak fokozta, hogy a környékbeli lakosság erőteljesen bontotta, építőanyagul nyerve a várrom köveit.
(Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php )