2015. augusztus 14., péntek

Selmecbánya városerődítései

Zólyomtól délnyugatra, a Selmeci-hegységben bújik meg egy gyönyörű
völgykatlanban Selmecbánya városa. A festői szépségű kisváros azonnal 
magával ragadja az embert, nem véletlen lett a Világörökség része. Mi már 
a délutáni órákban érkeztünk a városkába, így lehetetlen volt minden
nevezetességét végig járnunk. Azonnal meg is fogadtuk, hogy egyszer majd 
visszatérünk, és rászánunk annyi időt, hogy minden látnivalót végig 
járhassunk, ezúttal azonban csak a városerődítésekre volt egy rövidke 
időnk. Fő célunk az úgynevezett Óvár volt, de egy-két fotó erejéig megálltunk 
a többi városerődítés mellett is. Elsőnek az egykori városfal máig megmaradt 
kapuját, a Szélaknai (vagy más néven Hegybányai) kaput kerestük fel...


A városfalat már lebontották, tudtommal nincs már meg semmi belőle.
A városkapukból is csak ez az egy maradt meg, de ha egyszer visszatérünk,
azért jobban körüljárom a témát. A Szélaknai kaputól csak néhány percnyi 
séta az Új-vár, vagy Leányvár...


Ez az erődítmény 1561 és '74 között épült a fenyegető török veszély idején...


24 ágyúval védte a várost a Léva, illetve Bakabánya irányából várható ellenséggel  szemben. 
Persze nem csak az ellenséget kémlelték innen, hanem például  a tűzőri 
feladatokat is ők látták el. Ha tűz volt, nappal vörös lobogóval, éjjel 
lámpással jelezték a város felé a vészt...


Az erőd földszintjén csak az istálló volt, míg magába a várba csak az első 
emeleten lévő kis ajtón lehetett bejutni. Eredetileg egy falépcsőn, majd egy 
felvonóhídon át lehetett az épületbe jutni. A bejárati ajtó felett ma is láthatók 
a felvonóhíd láncvezető nyílásai...


A leányvárban napjainkban múzeum üzemel, amit mi sajnos időhiány
miatt kénytelenek voltunk kihagyni. Mint ahogy le kellett mondanunk 
a város másik szélén álló Kálvária hegy felkereséséről is. De azért egy 
fotó erejéig megörökítettem...


Ez után ideje volt indulni fő célunk, az Óvár felé...


Története érdekes. Eredetileg a 13. században építettek ide templomot a 
vörös barátoknak nevezett templomosok. Később, a Mohácsi vész után 
határozták el, hogy várat kéne építeni. A város dúsgazdag volt, (gazdagságát 
arany és ezüst bányáinak köszönhette) így hát bele is vágtak az építkezésbe.
Jobb ötletük nem lévén, ezt a nagy bazilikát alakították át várrá...


A vár hatszögletű, négy sarkán kör, a maradék kettőn négyzet alaprajzú 
torony erősíti...


Sajnos a várat kívülről nem szabad körbe járni, el van kerítve. Mi azért 
találtunk a kerítésen egy gyenge pontot, ahol bemászva sikerült néhány 
fotót készítenem...


Nem is értem miért kell kihasználatlanul hagyni ezt a területet. Szép 
parkot lehetne kialakítani belőle...


A vár bejárata a délkeleti oldalon található...


Az eredeti kaputorony később harangtoronnyá lett alakítva, mely első 
pillantásra olyan, mintha egy templom torony lenne...


Oldalán egy máig pontos napóra üzemel...


De aki jobban bízik a technikában, feljebb egy öntöttvas szerkezetű, 
sárgaréz fogazatú, fagörgős óraműről is tájékozódhat az idő múlásáról...


A várnak kettős felvonóhidas kapuja volt, egy nagyobb a lovak, szekerek 
számára, és egy kisebb a gyalogosan érkezőknek...


Érdekesség, hogy a felvonóhíd láncvezető csigakereke is megmaradt...


Belépve a kapun elénk tárul az egykori bazilikából átalakított belső vár...


A templom tetejét lebontották, így az egykori főhajóból lett a belső 
várudvar. Már csak az egykori szentély formája árulkodik az épület 
eredeti funkciójáról...


A vár belülről tökéletes állapotban van. A falak tetején végigfutó 
gyilokjárókon bárki nyugodtan végig sétálhat...


Említésre méltók, a belső vár falába épített sírkövek. Hogy miért 
kerültek ide beépítésre? Nos, fogalmam sincs...


Bevallom jobban érdekelt a sírköveknél a gyilokjáró. Fel is lépcsőztem 
azonnal...


Innen a gyilokjáróról fedeztem fel azt a bronz Honvéd szobrot, amit a 
város polgárai emeltettek az 1848-49-es szabadságharc emlékére 1899-ben..


Az eredeti bazilika hatalmas ablakait egy kivételével mind befalazták...


A belső várba, annak északnyugati oldalán lehet bejutni...


A nagy templom egykoron bizonyára díszes főkapuját beszűkítették,
hogy védhetőbb legyen...


A sok munka gyümölcse egy harcias kinézetű vár lett. Ám lássuk be, 
valójában nem jelentett volna túl nagy erőfeszítést a bevétele. Falai 
ugyan magasak, de nagyon vékonyakra sikerültek...


A török ostromágyúknak nem sokáig tudtak volna ellenállni...


Ráadásul a vár mögött magasodó Paradicsom hegyről könnyen belőhető 
volt...


A vár kútja igen mély, és bővizű forrás táplálja. A vízoszlop magassága 
eléri a 9-10 métert...


Érdekessége, hogy a felszíntől 18 méter mélységben egy alagút nyílik, 
melyen keresztül ki lehet jutni a várból. Baj esetén csak ki kellett merni 
a vizet ( mert alap esetben a víz elárasztotta az alagút bejáratát) és már 
szabad volt az út egy közeli bánya tárnája felé. Ráadásul a víz nagyon 
gyorsan visszatermelődött, így mire az ellenség bejutott a várba, az 
alagút ismét víz alatt volt...


Elérkezett az ideje, hogy belépjünk a belső várba...


A kicsinyke udvaron mely egykor a templom főhajója volt, ma kőtár 
lett kialakítva...


De van itt egy kis kávézó és illemhely is, ha épp megszorulnánk...


Minden esetre érdemes néhány percet itt is nézelődésre áldoznunk...


Az épületben múzeumi kiállítások láthatók. Csak néhány képet mutatok
erről kedvcsinálónak...


Többnyire a bányászattal kapcsolatos tárlatot láthatunk...


De ezt a dísztermet is érdemes megnézni...


Az én kedvencem ez a címer az egyik ajtó felett. Hiába no... Magyar vagyok!


A vár makettjének tanulmányozásával zártam a múzeumi sétámat. Itt 
jegyzem meg, sokkal több látnivaló van a múzeumban, de én szándékosan 
csak egy kis kedvcsinálót mutattam belőle. Gyertek el és lássátok 
saját szemetekkel!


Végül, szokásom szerint megmutatom a vár alaprajzát...
Forrás: http://jupiter.elte.hu/


és egy gyönyörű légi felvételt a várról...
Forrás: http://jupiter.elte.hu/


Ha erre jártok, keressétek fel a közeli várakat is! Érdemes!



Selmecbánya és Óvár története:
Az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa. A bányászathoz kapcsolódóan számos kisebb-nagyobb telep jött létre a környező hegyekben, melyek a történelem során általában közigazgatási egységet alkottak a várossal, ma viszont egy részük külön község. A 19. század második felében és a 20. század elején sokáig egyesítve volt a szomszédos Bélabányával isSelmec- és Bélabánya néven. A város alapítását illetően több legenda is létezik, a legismertebb szerint a város mellett található ezüst- és aranylelőhelyeket kétszalamandrának köszönhetően találta meg egy Sebenitz nevű pásztor az Óhegy lábánál. IV. Béla 1238-ban szabad királyi városi rangra emelte, s a tatárjárás után bajor és szász bányászokat telepített be, kiknekjogkönyvét is megerősítette. A középkorban évszázadokon át Magyarország legfontosabb ezüst- és aranybányái voltak itt. Szabad királyi város volt, ahol a bányászat a waldbürgereknek nevezett polgárság kezében volt és e jogokat a kincstár csak később szerezte meg. 1443-ban szörnyű földrengés pusztította a várost. Virágkorát a 15. századtól a 18. századig élte. A világon először itt alkalmaztak puskaport a bányászatban (1627-ben). 1762.október 22-én kelt Systema nevű leiratában Mária Terézia megerősítette az udvari kamara döntését, így itt jött létre a világ első bányászati akadémiája, melynek elődje az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző Intézet volt. (wikipédia)
Óvár: Az Óvár alapjául szolgáló templomot a XIII. században a templomosok, a vörös barátok építették, három hajós román stílusú bazilikaként. A város ekkor még a templom körül terült el, így az épület közvetlenül beilleszkedett a településbe. A templom a templomos rend után a domonkos rendé lett. Mellette állt a Szent Mihály kápolna, amely most is megvan. A román stílusú bazilikát először gótikus stílusúvá építették át, majd a török veszély hírére várrá alakították. A vár hatszögletű, négy sarkát kör, maradék két sarkát pedig négyzet alaprajzú torony erődíti. A délkeleti oldalon lehet az építménybe bejutni. A harcias külső ellenére nehezen védhető, hiszen a föléje magasodó Paradicsom hegyről könnyen belőhető. Fenntartották a török idők után is, sőt tovább építették. A vártemplom harangtornyát barokk stílusban építették. Itt helyezték el a város legrégibb harangját a XV. században. Az Óvárban a múlt század végén a városi levéltár, illetve annak leégése után, városi múzeum működött. Trianon után ide szállították át az 1848-as honvédszobrot is.  (http://www.csalodottkenyer.hu/index.php/hagyomanyaink/oroksegunk?showall=&start=8)